18-20. Amsterdam (Sloterdijk-Amstelveen)

A háttértörténetet nem részletezem, hogy mi vezetett ahhoz, hogy elhagyjam a "nagy magyar pusztát" ;) és eljöjjek a "nagy holland mélyföldre". Akiknek meséltem tudják, a többieknek pedig talán majd kiderül abból, ami az itt szereplő sorok mögül előbukkan (kinek mi :-)

Nekem egyszerűen kaland a hétköznapi élet is egy más kultúrájú, gondolkodásmódú stb. országban, bármely ország legyen is. Főleg, ha a nyelve is ismeretlen számomra, még nagyobb kihivás. Hozzáteszem, e tekintetben Kinát nehéz lesz kenterbe verni ;-) Főleg, hogy itt is, mint annyi más (főként észak európai országban), gyakorlatilag nincs ember, aki ne tudna angolul. A fiatalok anyanyelvi beszélőt meghazudtoló szinten kenik.
Itt az utcán járva sokkal sokszinűbb a kép "emberből", mint Mo-on. Csak a munkatársaimat szortirozva a következő nemzetiségek fordulnak elő: japán, holland, olasz, spanyol, portugal, svéd, izraeli, lengyel/cseh, magyar, kinai, osztrák (bocs azoknak, akiket kifelejtettem volna, de nagyon sokan vagyunk).

Azt vettem észre, hogy a hollandok óriások. Magyar szemmel nézve feltétlenül. Alacsony embert a tőzsgyökeresek közül nemigen láttam, de gyakori a 2 méter közeli, szőke felhőkarcoló is. Még a nők is tetemes magaslatokba törnek.

Jelenleg életem nagy részét a munka tölti be, tehát ezzel kapcsolatos dolgokról regélnék.

Az iroda olyan, amilyennek egy mai irodát elvárok, hogy legyen, plusz a felszerelés, és a kialakitás miatt jó hangulata is van (nem fokozza a munkaundort a lehangoló környezet, ahogy a régebbi munkahelyek némelyikén): minden belépőkártyával működik (még a lift is), elfoglalja az irodaház 4 emeletének felét, körben derék magasságtól felfelé ablakok, ahol, ha nem esik és borús, még a nap is beárad ;) ; a legjobb dolog mégis az étkező-konyha helyiség. Maga a hangulata is remek sztem, és a lehetőségek, amiket rejt előttünk, dolgozók előtt (igazán nem rejti, mert nagyon is nyilvános mindenki számára, hehe): az egyik a kávé-tea opció, amit a cég biztosit, de ennél is „durvább” az édesség-ellátmány. Adott napokon érkezik az utánpótlás, eddig mindig másféle édességek tömkelege, és erre is mindenki kénye-kedve szerint járhat rá!

kilátás a metró/vasút állomásra (előtérben az épitkezési terület, ahol a vadnyulak élnek)

A következő bejegyzésben már szeretnék képeket mutatni a csapatom (értékesités/sales) emberekről is. Elöljáróban rövid bemutatás: közvetlen „padtársam” Jasper (Jaszper) (holland), főnököm, Yumi (Jümi)(japán), Masashi (Maszasi) (japán), Rick (holland), Myron (kinai), Claudia (holland), és még egy japó fickó, akit még nem ismerek.

Maguk a munkatársak mind fiatal európai polgárok, eltekintve egy kinai sráctól és a japán tagoktól (az átlag életkor nem lehet több 27-nél). Nagyon imádom, hogy ilyen nemzetközi a társaság. Ezt hiányoltam Mo-on is nagyon.Van például egy olasz csajszi, aki a bemutatkozásunkkor tökéletes magyar kiejtéssel

szólt hozzám! Azt hittem magyar, de kiderült, hogy erasmus-os diák volt ő is ;-) Aztán ne felejtsek el szólni Rékáról, akiről én nem is tudtam, de ő is a munkatársam; hazai ;-) hehe. Juppiiii (nem?)

Ahol a cég van egy irodaépületekkel teli cégnegyed, rögtön az állomás mellett. Ezért is hihetetlen, hogy a szomszédos épitkezési területen vadnyulak (!!!!) futkároznak. Nem semmi ellentmondás a szuper-modern irodaházak között...

Ahol lakom, az Amszterdam egy nyugodt, lakónegyede, sok fával, precizen vágott angol gyeppel, és nagy tisztasággal. A lakás jó nagy, a nappalin kivül van egy hálószoba, egy vendégszoba, és egy net/dolgozó szoba. A közvetlen szomszédságában egy óriás parkkal, ahova a hétvégén barbecue-zni megyek egy pár kollegával.

Az érkezésem utáni napon, már el is mentünk az Amstelveen-i városházára lakcim regisztrációra. Ennyivel megkapom automatikusan az adószámot is, és gyakorlatilag a bankszámlán kivül több intézni valóm nem is lesz.

A közlekedés még furmányosnak tűnik kicsit, annyiban, hogy nem-igen tudom megkülönböztetni a vilit, a metrótól. Ez elsőre elég gyagyának hangzik, de itt a metró is többségében föld felett közlekedik és a szerelvény is hasonlóan néz ki, csak a metró több kocsiból áll, és a peron magasabban van, mint a vilinél. Nu, sebaj, a lényeg, hogy utazunk ;-) Bérletet is fogok venni, 3 zónányit. Ehhez tegnap csináltam „remekbe szabott” igazolvány képeket  Nagy élmény volt, mert a gép full hollandul volt, és mégis rontás nélkül kihasználtam minden lehetséges funkciót, hogy a lehető legjobban sikerült (lehetőleg nyitott szemű) képeket nyomtassam ki. Utána mégsem vettem meg a bérletet, mert elfelejtettem a kártyám pin kódját, és nem tudtam pénzt levenni a számlámról  Sebaj, majd holnap....

Azt is nagyon kedvelem itt, hogy pusztán az utcán járni már élmény a szemnek. Annyira sokféle nemzetiségű, bőrszinű ember él itt, vagy látogat erre, olyan toleránsak a helyiek velük, velünk (hisz én sem vagyok helyi), amit Mo-t el nem hagyva sosem tapasztalhat meg a „honfoglaló” 

Ja, és a házak (a régiek bent a centrumban) komolyan ferdék! Szemmel látható a dőlésszögük! Kajak van állásszögük, csak épp nem siklanak hozzá (hahah)....

Határozott szándékom hollandul tanulini is. Nem csak mert hasznomra válik, hanem mert vhol tetszik is ez a nyelv. Van egy hang (kb. a magyar ’zs’ és a ’dzs’ között) ami lágyit rajta, és némi cuki töltetet is ad hozzá, legalább is az én fülemben.

Az időjárás jelenleg durva. Mihez is hasonlithatnám...., talán a japán tsuyu-höz, hideg kidásban: minden nap esik is, süt a nap is. Mindehhez egy szolid hőmérséklet társul, úgy max. 20 fok. A nyári ruhák amiket többségében hoztam, rétegesen kerülnek rám, hogy megtartsuk a minimális keringést a végtagokban  Ezt állandó teázással, és napi egy kávézással kompenzálom, amig nem áll nagyobb ruhatár a rendelkezésemre.

Ami még nekem külön hacacáré, az a japán bolt. Itt olyan mintha Japánban lennék: vehetek alkotóelemeket, meg instant levest, és félkész termékeket, zöldségeket is. Kánaán!! Már vásároltam is néhány dolgot. Ja, és itt a sima élelmiszer boltban is lehet kapni kész sushit tálcán előkészitve, csak úgy mint Japánban. Persze az expert sushi evő, nem vesz efféléket (tele tamago makival, meg kalifonriai tekerccsel), de azért megnyugtató a tudat, hogy ha akarnék, vehetnék ;-)

Ahogy az 5-ös vilivel keresztül szelem a belvárost hazafelé, bámulom a rengetegféle éttermet az út mentén, és tervezgetem, hogy ha megjön kedves barátom (meg a fizum ;), hova menjünk és milyen sorrendben. Egy kollegám mondott suriname-i éttermet is, amit az elsők között fogok kipróbálni.