Mamiék Hollandiában

Mamiék Hollandiában

A szokásostól eltérően ez a nap (anyáék érkezésének napja) kivételesen jól indult. Először is sikerült időben felkelni wohoow!! (a legtöbb nap itt szokott elbukni) és a dugó ellenére, -amit ugye nem lehet reggel elkerülni Amsterdam felé- beértünk időben dolgozni (ez azért hangsúlyos, mert a főnök nemrégiben megnézte mindenki érkezési-távozási időtáblázatát és odairt megjegyzéseket...:a lényeg hogy 9-re bent kell lenni). Aztán az egész nap is a „rendben mindent lerendezek” mielőtt szabira (hosszú hétvége volt csak 1 napot vettem ki pluszban) megyek jegyében telt. A megbeszélt időben lehagytuk az irodát. Annyi nem tervezett jött közbe, hogy úton a déli pályaudvar felé beugrottunk a finom kávé boltba és a javamra elszámolták a mennyiséget, így majd' dupla annyit kaptam mint amit fizettem. Annyira időben voltunk, hogy még egy bioboltba is be tudtunk ugrani (mostanában a tisztitószereket is itt veszem). Szóval wooow!

A legnagyobb gondot az jelentette, hogy megtaláljuk anyáékat (a 2 vágány közül az egyiken :-)) és ez is sikerült!!!

Mivel 17 óra körül érkeztek és mire a dugóban hazakeveredtünk 6 is elmúlt már nem mentünk sehova aznap. Fáradtak voltak a hosszú vonatút után. Mami persze hozott sütit és kocsonyát is otthonról ( ;-) ) így vacsizni sem volt indokolt kimenni. A vonaton Berlinből papi még nem számolt azzal, hogy Mo-on túl az emberek már nem beszélnek magyarul és az otthon megszokott módon tett fel kérdéseket embereknek. A kalauz csajszitől a német vonaton azt akarta megtudni, hogy az éppen látható erdő telepitett vagy természetes erdő.

A pénteki napra alapos tervet készitettem. Reggel 8-kor indultunk Alkmaarba a sajtpiacra. Öcsi is jött Utrechtből így teljes létszámban tudtunk indulni. Túl korán (!!!) érkeztünk. Tetttünk egy kört az előkészületekben elfoglalt téren. A „mázsa”téren.Papi is jó helyen le tudott ülni egy padra, míg mi a mamival körbejártuk az árusokat. Vettünk sajtot, képeslapokat meg apróságokat ajándékba. Szép kis város ez az Alkmaar.
Mire elkezdődött az „adok-veszek” teljesen tele lett a tér és a környéke. Papi mellé lett nénik telepedtek és szóba is elegyedtek papival. Ő ekkorra már beleszokott abba, hogy noha az emberek körülötte akár magyarok is lehetnének kinézetük alapján, mégsem feltétlenül (azaz az esetek többségében egyáltalán nem) beszélnek magyarul. Így a lett néniknek udvariasan mondta, hogy „sajnos nem értem a nyelvüket” .Őket egyébként ez nem tartotta vissza a diskurzustól. Cukik voltak :-)
Papi padja közben belekerült a sajt-tér kordonon belüli részébe. Ő ülve ott maradhatott de nekünk el kellett hagyni a kordonon belüli részt. Így is hallótávolságban maradtunk papival és ő végig ülve a legjobb kilátással nézhette az eseményeket.

Aztán tettünk egy sétát mindannyian a környező kis utcácskákban. Mami minden sajtstandnál lemeózta a sajtokat, viszont papi az első kostoló után többet nem kért. Azt mondta hogy nem jó. És ez az egy „rossz élmény” elég volt ahhoz, hogy ne egyen több holland sajtot ;-)

Alkmaarból a terv szerint Zaanse Schans falumúzeumba mentünk volna, de papi már eléggé elfáradt, így úgy döntöttünk elmegyünk északra megnézni a 32 km hosszú Afsluitdijk-t (zárógát, amivel lezárták a tengert, és összekötötték Észak-Hollandiát Frizfölddel). A gáton autópálya halad, aminek a bal oldalán az Északi-tenger bal oldalán az arról leválasztott, és mára már édesvizű belső tenger, az Iljsemeer volt látható. A gát, és a Frizfölddel érintése után Keukenhof virágkertbe vettük az utunkat. Ez délre van, Leidentől nem messze.
Itt mindenféle remekbeszabott virágkompoziciót, kertet, szélmalmot, láthat az ember. A legérdekesebb az óriás tulipánföldek ameddig a szem ellát.
Sajna tulipán hagymát ebben a szezonban már nem árultak, így más kis virágmag ajándékcsomagokat vettünk.

Hát ez a nap kicsit túl sűrűn szervezettre sikerült. Nem vettem figyelembe, hogy papinak még a kocsiban ülés is fárasztó hosszabb távon. Ezentúl „szellősebbre” alakitottam a programot.

Szombaton Amsterdam volt a program.
A Museum Plein-en leparkoltuk az autót. Ott volt a gyémánt múzeum, ahova először menni akartunk. Mivel kicsit későre csúszott a kezdés, mi anyával úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk a múzeumot és elmegyünk a piacra. A legnagyobbra Amsterdamban. Ami nekem nagyon érdekes volt itt, amikor először mentem, az a rengetegféle halat áruló halas, és a mindenféle (de tényleg minden!) egzotikus cgyümölcsöt tartó árus. Be is vásároltam sok ismeretlen fajtát az első alkalommal. Most viszont inkább mami szemszögből nézelődtünk. Csatlakozott Anikó, egy szabadúszó lektor „munkatársam”, akit nemrég ismertem meg.
Miután újra egyesült a társaság elindultunk vilivel a múzeumok teréről a belvároson keresztül a Központi Pályaudvarra. Innen kis gyaloglással elérhető a Damrak azon része, van a csatornán van egy sétahajó állomás. Itt szálltunk be és hajóztunk egy órát Amsterdam belvárosában és a kikötőben. Érdekes volt ebből a szemszögből is megnézeni azokat az utcákat amiken hetente járok és persze olyanokat amiket nem is ismertem. Papit a nyitható hidak fogták meg leginkább itt is. Már Alkmaarban is láttunk egy nagyobbat épp működés közben.
A hajókázás után vacsi jött. Egy argentin steak-grill éttermet választottunk közel a vilihez. Húst hússal ettünk, de finom volt. Még papi is megette az ő adagját, pedig már egy jó ideje egyáltalán nem szereti a húst.

Vasárnap a falumúzeumba mentünk. Sajna későn értesültem, hogy kocsival megközelithető bejűrata is van, így a korábban is megtett kompos megközelités volt a természetes. Viszont ez túl sok gyaloglást rótt papira, az amúgy is tágas falu körsétán túl. Végül azt csináltuk hogy Lóránttal kikompoztunk a parkolóba és átmentünk (Tomtom segitség nélkül!) az átépités alatt álló híd megkerülésével a főbejárathoz.
Én a szervezést jobban kedveltem az egészben a látványnál, mert én voltam a sofőr, és -noha édes kevés- mégis a legtöbb helyi ismerettel rendelkező a csapatban. Közben azt kellett szem előtt tartani, hogy anyáéknak ne kelljen többet gyalogolni, mint amennyi az adott látványosság megtekintéséhez szükséges.

Haarlemben vacsiztunk a kedvenc mexicoi éttermemben (Popocatepl). Mi mojitoztunk, mami pina colada-t ivott. Már ezer éve nem volt hasonló családi összeröffenés (ok, a Karácsonyt leszámtiva).

Hétfőn Utrecht, Lóránt lak-, és munkahelye volt az úticél. Mielőtt rátértünk volna az Utrechtbe vezető útra, ki akartam menni a közeli tengerpartra, Zandvoort-ba. Így is lett, de a várttal ellentétben fehér köd, és éles hideg szél fogadott bennünket. A pár méterre levő viz sem látszott. Anélkül, hogy papi kiszállt volna indultunk utunkra Utrechtbe. Pár kilométerrrel a szárazföld irányába, verőfényes napsütés volt és folytatódott is bárhova mentünk a nap további részében (nem ez volt az első alkalom, hogy így „megtréfált” a tenger: 2 hete, amikor először csörlőztem Wijk aan Zee-ben, akkor is a nyárből mentünk a fehér hideg ködbe míg pár óra múlva el nem tűnt aztán és lett napsütés és meleg a aprton is).

Utrechtben a belvárost nézük meg, a félbe szakadt templomot, ami most külön áll a harang tornyától. Szerettünk volna normál (meleg, főtt étel: leves, főétel, desszert) típusú ebédet enni, de az egyedüli nyitva levő (egyébként görög) éttermeben is közölték, hogy csak szendvics van (és talán leves, mert azt itt is esznek ebédre).
Utrechtben az volt a legérdekesebb számomra, hogy a belvároson átvezető csatorna úgy volt kialakitva, hogy lent a vizzel egy szinten volt egy alsó part, ahol éttermek, boltocskák vannak, lehet sétálni, és csak utána jött a fal, a kikövezett meder, aminek a tetején az eddig megismert módon normál utca volt épületekkel és boltokkal az alaksorban. Nagyon jó hangulata van az Utrecht belvásoi csatornának.

Kedd volt a legjobb tenger-nap! E napra már többször voltunk a tengerparton (északon a zárógátnál, Zaandvortban, Hoorn beltenger) most először tudtunk annak rendje és módja szerint lemenni a partra, átgázolni a hullámnyomokkal tarkitott partszakaszon a vizig. Noha 2 gátszerű meredélyt kellett lefele majd felfele irányban megmásznunk, mégis megérte a kalandot. Papi élvezte a nagy vizet illetve a nyári bungallok lánctalpas emelődarukkal történő behelyezésének látványát ;-) A parton vettem nemzeti eledelt (sült krumplit) special szósszal, ami ketchup, majonéz és apróra vágott hagyma kockákat jelentett. Papi is megszerethette a sült kurmplit, mert megkérdezte mamit, hogy hogy kell késziteni, hehe.
Mivel ez volt az utazás előtti nap, nem volt szabad sokat gyalogolni. Még szerettem volna egy haarlemi malomba felmászni, de ezt már lefújtuk. Inkább kicsit hosszabban maradtunk a tengerparton. Aztán otthon még beszélgettünk papival a régi időkről, amikor a bányában megtréfálták egymást a munkatársakkal és sok más történet is megesett.

Mivel menet közben nem beszélt sokat, kértem papit, hogy irjon egy élménybeszámolót a hollandiában látottakról. Nagyon várjuk! Ha meglesz inditok neki egy külön papi blogot!!

Mozgalmas hét

Ez a hét tele volt eseménnyel. Nem csak sima eseménnyel, de számtalan „első alkalommal” kezdődővel úgy mint, első dűnereppenés, első igazi kubai salsa buli, első karaokés ivászat a nagyfőnöknél majdnem minden japán kollegámmal, első squash-ezés. Mindezen túl apró örömök, mint találkozás ezer éve nem látott Tibi haverommal, megismerkedés magyar fiatalokkal (akik közül az egyik éppen Haarlembe költözött).
Na és akkor innen a kifejtős rész.


PIAC, tali, SALSA BULI
A piacon a szokásos zöldségeket, és sashimi-nak való tengeri herkentyűket (tonhal, lazac, fésűkagyló stb.).
Vásárlás után tali rég nemlátott Tibiékkel egy kávéra.
Utána már csak annyi idő maradt hogy hazaérjek és máris készüljek. Igy is elkéstem. A buli teljesen más volt, mint az otthoni és más, mint amire számitottam. Noha egy bárban tartották, a székek és azstalok teljesen el voltak pakolva, leülni csak a bárnál lehetett, de a zene amúgy is túl hangos volt ahhoz, hogy beszégetni lehessen. Szóval itt minden tisztán csak a táncról szólt. Számomra totál zavarba ejtő volt az, hogy a tánctéren körben álltak emberek, és főként mikor kiürült a tér egy egy kevésbé népszerűbb számnál, mindenki tekintetét a hátamon éreztem. Ráadásul nem volt elég sötét sem.
Nu, de a lényeg hogy táncoltam. Párszor elvesztem és nem tudtam igazán mi is az én lépésem az adott helyzetben, de igyekztem azért beleadni az elmúlt hetek ismereteit. Igazán arra számitottam, hogy az oktatómmal a salsa iskolából táncolhatok majd, mert vele nagyon könnyű, de sajna ő nem táncolt hanem a zenét keverte.
Következtetés: majd akkor menjünk ebbe a nagyon kubai buliba megint, ha már nem tudnak zavarba hozni semmiféle figurával. Addig pedig a szokásos nyugati buli salsa rigmusokkal lesz a legjobb.
Hazafele az éjszakai busszal jöttem. Először eddig. Nagy szerencsémre összefutottam a magyar sráccal aki nemrég költözött Haarlembe, igy jól telt a várakozás és a hosszú buszút.


DŰNE start
Ez még a múlt hétvégére nyúlik vissza. Max, a repi iskola veteránja hivott, hogy menjünk ki a tengerpartra mert jó a szél. Igy is lett. 12 körül kimentünk teljes felszereléssel, ami ugye 2 hete jött vissza Shingo jóvoltából.
Mire kiértünk sajnos felerősödött a szél. A saját ernyőmmel nem tudtam boldogulni. Volt 9-10 m/s erős legalább azt mondták.
Nu, egy iső után megunva a viaskodást, kaptam egy speedflying-ra használt kisebb ernyőt amivel az erős szélben is sikerült a kite technikát gyakorolni. A dűnére felhajtásnak külön technikája van. Ha nagyon erős a szél, akkor nem az eddig tanultak szerint szélnek teritve mindkét oldali A-sorral inditunk. Ha ezt tennénk rögtön megindulna az ernyő velem együtt, amiből semmi jó nem sülne ki. Igy tehát csak az egyik oldali A-sorral inditunk és a fékeket külön kézben fogjuk. Ez akkor is igaz, amikor nem erős szélben startolunk.
A fura rész ezután jön, mert az ernyőt nem horizontálisan hanem vertikálisan engedjük fel, és igy is kell tartani, hogy kézben tudjuk tartani. Ebben a pozicióban kell a dűnére felkaptatni. Erős szélben nem a tetjére, hanem csak közép tájig, mert áthajit a szél a dűnén túli susnyásba.
A vasárnap efféle gyakorlatokkal telt. Aztán eljött a szerda! Már reggelt hivtak hogy jó a szél. Délben leléptem az irodából és tűztem a tengerpartra. Egészen gyenge volt a szél! Tökéletes a gyakorláshoz!
Némi magyarázat után rájöttem, h ogy lehet feljutni a dűnére gyenge szélben. Félig kell kifordulni, és a dűne felőli oldal fékezésével vontattatni magunkat, amig el nem érjük a sartolásra szánt pontot, ahol szimplán beállunk indulási pozicióba és hajrá.
Nem gondoltam, hogy a dűnén felfelé futás a legkeményebb erőkifejtés. A hegyre felfelé futást neheziti itt a homok, puha, belesüllyedős tulajdonsága. Ugye a gyakorlás az számtalan felkaptatással startolással jár, ezért 2 óra elteltével alig tudtam mozdulni.
Viszont ráéreztem a technikára Marcel, az oktató szerint is. Legközelebb amikor jó lesz a szél, csinálunk egy tandemes reppenést, hogy elmagyarázza azt, hogy hogyan reagalunk különféle helyzetekben, mik a biztonságos reppenés szabályai stb.
Úgy volt, hogy a hétvégén nem lesz repülő idő, ezért szombatra Albert Cuyp (piac) vásárlást terveztem. Viszont reggelre sms-k fogadtak, hogy tandem idő van menjünk. Fájó szivvel de lemondtam.

Salsa

Juppi-----, ismét tánc!

Már ezer éve volt, hogy a Salsa Diabolica-ban vmelyik hétköznap este (ha jól emlékszem 20-22-ig tartott) hétköznaponként, péntekenként pedig a Mammutban (nem ugrik be a club neve L) a nyári szezonban néha kedden a Buddha Beach-en kentük érkezéstől 2-3-ig folyamatosan! Aztán ahogy megszakadt a kapcsolat Yoshival, a táncpartnerrel, úgy vhogy fokozatosan eltűnt a salsa a mindennapjaimból.

Nu, ennyit a ’történeti előzményekről ;-) dióhéjban.

A jelen a beszédem tárgya, hát hadd szóljon.

Szóval bent a városban, tök messze a munkahelyemtől (vagy csak még nem találtam meg a leghatékonyabb közlekedési módot, és automatikusan Központi Pályaudvar majd vili verzióban tudok csak gondolkodni. Ma indulás előttig már tényleg utána nézek.

És mostanság megint sokat esik (néha, hogy ne legyen olyan unalmas egy kis hóval megtarkitva) szóval esernyő nélkül sz—rá ázva érkeztem (legalább ázott kutya szagom nem volt, vagy legalább is én igy gondoltam). Nem tudom mikor de már félidőnél semmit nem éreztem a bőtig ázásból eredően, viszont teljesen kimelegedtem és a hajam is különös, bohém hullámzós, alaphelyzetben elő nem forduló formát öltött...

A táncóra egy műteremnek használt épület 1 emeletén van. Az egyik fal ugye tükör, ami engem még mindig halálosan zavar, ezért még a bemelegitésnél is erősen koncentrálva elkerülöm, hogy magamat nézzem benne. Ha ezt tenném tuti rögtön kizökkennék a ritmusból is, meg a kedélyemből is ;-) szóval nem teszem. Tudom, hogy ez nagyon amatőren hangzik, de mit tehetünk, az vagyok J

Az oktató egy kubai fickó. Rasta haja van, és sosem izzad egy cseppet sem. Hihetetlenek ezek a latin trópusi fickók! Már Japánban is észrevettem, amikor a latino-kal táncoltunk. Mindig nagyon nettek, bár ők azért izzadtak, igaz ott a páratartalom vmivel magasabb volt, mint itt talán, és ők ugye nem is voltak feketék. Bár ahonnan jöttek az kb. Ugyanolyan klima lehet....hmm....

A dolog szépsége számomra az, hogy olyan nyelveken (spanyol, holland) folyik az oktatás, amiket én nem értek még (csak a jegyzőkönyv kedvéért jegyzem meg, hogy elkezdtem végre hollandul tanulni egyébként). A spanyolt meg a francia alapokon próbálom dekódolni több kevesebb sikerrel, hehe. Szóval a kubai fickó jól elmagyaráz mindent, és aztán mikor el is táncoljuk, és én nem a magyarázatnak megfelelően lépegetek, egy jellegzetes „gyagya külföldi” kifejezéssel az mosolyán addig mutogatja amig csak meg nem értem. Nagyon évezem ezeket is, meg a különféle spanyol utasitásokat („oltra vers”, meg „vamo”, „tranquil” hehe).

A fiúk amúgy sokat hibáznak (biztos mi lányok is, de az nem olyan feltűnő) és olyankor zene leáll, és Angel magyaráz. Nagyon kritikus a zenével. Mindig msádopercekig tart mig eldönti végre melyik szám is lesz jó. Ez egy kicsit zavar, mert minél kevesebb a csendes időszak annál jobb, de persze megértem,hogy a megfelelő tempójú nótát keresi a tarolyából.

A fiúhiányt beugró régi diákokkal szokták áthidalni. Jó igy mert még ha párral vagy is körbe kell forogni, minden alkalommal párt váltva, tehát nincs az, hogy végig ugyanazzal a ficokkal kell nyomni. Ez otthon, Mo-on is igy volt egyébként. Viszont ha már szóbajött megjegyzem, hogy otthon sokkal alaposabb volt az oktatás. Sokkal aprólékosabban és hosszabban magyaráztak egy-egy új lépést, és a gyakorlása is hosszabb volt. Itt, talán annak köszönhető, hogy az oktatónk ezzel a tánccal született voltaképp, nem olyan alapos a képzés. Megmutatja, de mindig párral, és nem külön a női és a férfi lépéseket. Én nem csinálok ügyet a lépésekből, inkább arra koncentrálok, hogy laza legyek, hogy bármi (nemvárt) figura jöjjön is gördülékenyen haladjunk, ne törjem meg a tánc vonalát (vagy hogy is mondjam). Vannak nagyon tesze-tosza fiúk, akik esetén kivételt teszek, és átveszem a vezetést (ez főleg a csüt-i csoportnál volt) de egyébként igyekszem lányosra venni a szerepem ;-)

A végén mindig ruedával záródik az óra. Na, az mindig is a kedvencem volt. Nem birom mikor egyrészt hosszasan ugyanazzal a ficokkal kell táncolni, másrészt pedig, ha látom a partner arcán a nagy töprengést, hogy akkor most melyik figura legyen a következő (zárójelben: szörnyű lehet a ficok szerep,ha nem született az ember Kubában :). Viszont mikor ruedázunk, Angel mondja meg mi a figura, és aztán jön a nagy keveredés, ha betesz egy komplikáltabb váltást, ahol ne adj’ isten, nem a következő, hanem az azt követő, vagy a 2-vel azutáni stb. nőhöz kell adott időn belül elvergődni. Ez mindig nagy mulatság (legalább is nekem), és némi rohanva táncolás is, hogy a segitségére legyek a lemaradt párának ;-)

Tartanak 2 hetente salsa party-t is, amire már alig várom, hogy elmehessek. Persze, még nem tudom melyik táncoslábú legény lenne a legmegfelelőbb partner. Remélem ott is van rueda, mert egyébként leragadhatok egy ficoknál.

Jan.10-11. WINTERBERG (Németország)

Az első lábadozó hétvége után, végre eljött az idő, hogy lecsekkeljük ezt a sokat emlegetett siparadicsomot. Nekem első alkalom volt Németországban sielni (snowboardozni).
Winterberg még akkor sem éri meg a látogatást, ha a Hollandiához legközelebbi, legtöbb pályával rendelkező sihely: halál túlzsúfolt, az emberek 80-90%-a full kezdő, aki nem tudja még annyira sem kontrolálni saját mozgását, hogy ha már látja, hogy talpon nem fogja kikerülni az akadályt –ami esetenként én vagy egyéb sielőtársa lehet- akkor legalább vállalja be az esést, hogy az ütközést elkerülhessék. Sajna, nem igy gondolkodók voltak sokan. Emiatt ugye nem túl élvezetes a csúszás, hisz nem rajtam múlik mikor csusszan belém vki. Ráadásul semmi nem volt kiirva angolul, csak esetleg hollandul, bár a hollandok amúgy is vágják a németet is.
A szállásról tudok csupa pozitivumot mondani....
(folyt.köv. moszt mennem kell, elnééézést! )

Igy kezdődött 2009

Ahogy azt már decemberben tudatták velem, az új év sok új vevőt, és ezzel sok új elfoglaltságot hozott a munkahelyen. Elöször köszöntem a bizalmat, de azután, hogy szokásosan szétküldték, a havi vevőlebontást, szembetűnő volt, hogy én lettem a csapathajtó az egy főre jutó vevők számát illetően. Persze ez nem feltétlenül jelent arányosan legtöbb elfoglaltságot is, hisz nem minden vevővel ugyanannyi a tennivaló: vannak teljesen "csendes" vevők, vannak, akikkel néha kell tenni ezt-azt, de a többsége azért a rendszeres kategóriába sorolható fajta. Ráadásul nem egy van a saját cégünk egyéb külföldi vagy japán irodája, akikkel japánul vagy angolul kontaktolok.
Egyenlőre még közel sem indult be minden új project, ezért csak elképzeléseim vannak mennyit fogok ezután túlórázni, azok után, hogy már eddig sem keveset (napi 2 óra átlagban azt hiszem reális szám).
Nu, de ellentétben a számitógépemmel, én remek gyors vagyok, nem lehet gond. Bár a számok, a számok és egyéb aprólékos odafigyelést igénylő mindenféle papirmunkák nem az én területem.

2008 ÖSSZEGZŐ

Ez az év sok szempontból volt váltás, hozott új dolgokat.
Elsősorban a rég eltervezett foglalkozás-váltás, ha lehet ezt igy nevezni. Már 2007-ben, amikor az első cégtől kiléptem az volt a terv, hogy lehetőleg a tolmács munkával felhagyok, de a felkérésnek, hogy Japánba menjek majdnem egy évre, nem akartam ellenállni. Igy tolódott 2008-ra a „témaváltás”. Szerettem volna kilépni a napi munkahelyre járás körforgásából is, és egy jóval szabadabb keretet kialakitani a kereső tevékenységemnek, de ez nem vált be. Persze itt megint érdemes lesz kipróbálni egy idő után, ha már meguntam a jelenlegi kihivásokat, vagy több szabadidőre lesz szükségem.
A váltás már régóta esedékes volt nem csak a munka terén, hanem a lakóhelyet illetően is. Mindig is éreztem ezt, de mostanra csúcsosodott ki igazán (lehet, hogy a japán élet erősitette fel?), hogy napi szinten, az élet minden terén az anyanyelvemet beszélni hmm, hogy is lehetne megfogalmazni: kicsit lapossá teszi a „játékot”. Azaz inkább úgy fejezném ki szebben, hogy sokkal sokkal érdekesebb bárhol máshol élni, ahol nem mindenki szorasan ugyaanabból a kultúrkörből –beleértve ebbe a kommunikáció nyelvét is – való. Na, erre keresve sem találhatna az ember jobb helyet, mint Hollandia –főleg, ha nem akarja elhagyni Európát-. Mégsem ez volt a fő oka, hogy ide telepedtem. Inkább az a régi elhatározás, amit első ittjártamkor tettem, hogy „ebben a városban (=Amszterdam) muszáj élnem egy kicsit . Igy e két motiváció összeadódó erős érzésétől hajtva megpályáztam egy Sales-poziciót 2 cégnél, amiből az egyik a jelenlegi cégem.
A legfőbb új dolog, ami még 2008-cal „érkezett” a reppenés. A 2. Siklóernyős iskola intenziv tanfolyama révén, amihez júliusban csatlakoztam, sikerült megszerezni az alapvizsgát és a jogositványt ahhoz, hogy meghatározott körülmények között, amire nem térek most ki, reppenhessek akár külföldön is.Sebtiben vettem is először csak egy ernyőt, aztán az októberi hazaruccanás alkalmával beülőt stb. is.
A siklóernyős iskolával itt is az történt, ami otthon: a második volt a nyerő.
Nem is reméltem, de ez az év is tartogatott vmennyi snowboardozást is (lsd. korábbi bejegyzések).
Röviden ennyi 2008 zárásaként.

Dec. 25-28. LACHTAL (Ausztria)

Ezt a hosszú hétvégét kihasználva muszáj voltam belepaszirozni egy hegyi utat a szünetbe. Ezáltal 2 hétvége érzés maradt csak az otthonlét többi részéből, de érdemes volt. (foto: http://picasaweb.google.com/kirikin/TelenAHegyen#)
A helyet a Bécshez közel eső, de mégis elég pályával rendelkező sihelyek mérlegelésével választottuk ki. Szerintem jó döntés volt. Legközelebb már jöhet Murau (itt az alsó liftig, azaz a településig való lejutáshoz, egy fekete pályán kell keresztül csusszanni a térkép szerint, ezért hagytunk fel vele, bár távolságban alig különbözött Lachtal-tól).
Szokásosan bakancsot a sajátomat használtam, de deszkát béreltem felállás volt. Amikor bérlek, igy volt ez a Snowplanetben is, mindig 145-öset kapok. Igazán állig kell érnie, ami ugye 145-centinek nehéz. Nu, ezzel a 145-ös sokaka által használt, puha deszkával tudtam aztán hasitani. A fordulás is gondtalan volt (kivéve a meredek buckapályát, ahol az első lábra való testsúlyáthelyezés, és ezáltal a lejtőre „dőlés” félelmetes mivolta, gátat szabott a szabad mozgásnak)...
Senki nem gondolta volna, hogy az utolsó napon kimerészkednék a pálya melletti fátlan, ámde aránylag mély hóval boritott területre. Először a deszka ment, amerre tudott, én pedig próbáltam talpon maradni –mert ha elestem, elmerültem a hóban és nem tudtam kiemelni magam és a deszkát - Aztán nagy elhatározással, „lesz ami lesz, én vagyook a főnök” nekivágtam és lévén, hogy az első esések után minden félelmem elszállt, elkezdtem fordulgatni, punya sebességet tartva, és sokszor hajszál hiján talpon megmaradva. Olyankor „ottottotto-----„ és tovább....
Mostmár bizton kijelenthetem, hogy a legdurvább a sima, keskeny, jegeskés, de legalább is kemény, enyhe lejtésű vagy tök sima, erdei szakasz, ami kék szinnel van jelölve, mert annyira lanka, viszont ott egy esés durva fájdalmakkal jár, összehasonlitva a porhavas buckapályával. Szóval, nem tudom ki, hogy van vele, de nekem a sima, sokak által csúszott, legegyszerűbb pálya a para.
Visszatérve még a lachtali történethez. A szállás egy nagy családi háznak látszó, kis panzió volt. Több magyar családdal, szaunával, rendelésre vacsival. Jól tettük, hogy csak reggelit igényeltünk, mert a pálya mellett, találtunk egy remek éttermet. Igazán a helyben,kemencében sütött pizzájáról volt hires, de a többi kaja is naggyon finom volt. Leteszteltem a gulyást, és magyarként állithatom, hogy páratlan volt, na meg a hagyma krémleves!
Itt sem nagyon beszéltek angolul egyébként, de sok minden ki volt irva magyarul, igy abból, meg a kedves pincérnő minimális angol nyelvtudásából megéltünk.
A kölcsönzőben, a panzióban stb. Rendben volt az angol is. Ja, és a forralt bor is nagyon rendben volt 