2009. január 16., péntek

2008 ÖSSZEGZŐ

Ez az év sok szempontból volt váltás, hozott új dolgokat.
Elsősorban a rég eltervezett foglalkozás-váltás, ha lehet ezt igy nevezni. Már 2007-ben, amikor az első cégtől kiléptem az volt a terv, hogy lehetőleg a tolmács munkával felhagyok, de a felkérésnek, hogy Japánba menjek majdnem egy évre, nem akartam ellenállni. Igy tolódott 2008-ra a „témaváltás”. Szerettem volna kilépni a napi munkahelyre járás körforgásából is, és egy jóval szabadabb keretet kialakitani a kereső tevékenységemnek, de ez nem vált be. Persze itt megint érdemes lesz kipróbálni egy idő után, ha már meguntam a jelenlegi kihivásokat, vagy több szabadidőre lesz szükségem.
A váltás már régóta esedékes volt nem csak a munka terén, hanem a lakóhelyet illetően is. Mindig is éreztem ezt, de mostanra csúcsosodott ki igazán (lehet, hogy a japán élet erősitette fel?), hogy napi szinten, az élet minden terén az anyanyelvemet beszélni hmm, hogy is lehetne megfogalmazni: kicsit lapossá teszi a „játékot”. Azaz inkább úgy fejezném ki szebben, hogy sokkal sokkal érdekesebb bárhol máshol élni, ahol nem mindenki szorasan ugyaanabból a kultúrkörből –beleértve ebbe a kommunikáció nyelvét is – való. Na, erre keresve sem találhatna az ember jobb helyet, mint Hollandia –főleg, ha nem akarja elhagyni Európát-. Mégsem ez volt a fő oka, hogy ide telepedtem. Inkább az a régi elhatározás, amit első ittjártamkor tettem, hogy „ebben a városban (=Amszterdam) muszáj élnem egy kicsit . Igy e két motiváció összeadódó erős érzésétől hajtva megpályáztam egy Sales-poziciót 2 cégnél, amiből az egyik a jelenlegi cégem.
A legfőbb új dolog, ami még 2008-cal „érkezett” a reppenés. A 2. Siklóernyős iskola intenziv tanfolyama révén, amihez júliusban csatlakoztam, sikerült megszerezni az alapvizsgát és a jogositványt ahhoz, hogy meghatározott körülmények között, amire nem térek most ki, reppenhessek akár külföldön is.Sebtiben vettem is először csak egy ernyőt, aztán az októberi hazaruccanás alkalmával beülőt stb. is.
A siklóernyős iskolával itt is az történt, ami otthon: a második volt a nyerő.
Nem is reméltem, de ez az év is tartogatott vmennyi snowboardozást is (lsd. korábbi bejegyzések).
Röviden ennyi 2008 zárásaként.

Nincsenek megjegyzések: